Az idén tizedik életévébe lépő, fővárosi Echoes Of Pink Floyd zenekar a legkitartóbb és legalázatosabb tribute zenekarok egyike hazánkban, mely rendszertelen időközönként megtölti a törzshelyének számító, svábhegyi Jókai klub nézőterét, hogy tapsunkkal olykor megszakíthassuk és arcunkon érezhessük a csapatot évtizede egyben tartó zenei áramlatot. A Pink Floyd öröksége mindehhez roppant hálás partner, hiszen egy komplett színteret berendező mennyiségű megközelítési és megszólalási lehetőséget enged meg, és kelt csapdába ejtő érzelmi örvényeket. Csillagos estéken az Echoes a magamutogatást mellőzve, értő zeneiséggel a Floyd velejét hozza elénk.
Jómagam csupán egyfajta kivonatnak vagyok birtokában a csapatot illetően, hiszen egy kivételtől eltekintve kizárólag jelen helyszínen volt alkalmam megtekinteni őket, ahol a program rendszeresen a Waters éra dalaira építkezett. A zakatoló fogaskerekű állomásai között megbújó, általam megkedvelhetetlen művházas környezetben ezúttal sem ért komolyabb meglepetés, a színpadra kerülők létszámát elnézve pedig a setlist is nagyrészt borítékolható volt. Az alapító trió (Goldschmidt Gábor - gitár/ének, Brixel László - dobok, Tóth Attila - billentyűs hangszerek, ének) mellé két állandó társuk, Tóth András gitáros és Miklós Milán basszer érkezett a terembe hangszerrel és csípőből tüzelve, a The Wall nyitó negyedének monstre blokkjával megadva azt az alaphangot, mely után nálam nem lehet rossz pontot szerezni.
A karikás szemű péntek estét semmibe vevő, emelkedett hangulatot megúsztatták néhány experimentális hullámmal - párás tekintettel érkezett az instru A Saucerful Of Secrets, az elmaradhatatlan Set The Controls For The Heart Of The Sun és a végtelenbe bámuló, elbocsátó Echoes. Nálam végre beérkezett az Animals album sokadik felfedezésére csábító, fáradhatatlan igyekezetük eredménye: a CD-t mostanában vissza sem teszem majd a polcra. A zenekar némely tagját jól láthatóan taszítja a színpad, ám a rutin és hitelességük kisegíti és közös nevetésbe simítja a botlásokat. Különös ez a hangulat, akár a Janus-arcú Hold.
Sosem álcázott, szerethetően amatőr körítésben, szinte hibátlan produkcióval nyílt meg tehát a jubileumi év, és ha ezzel a lendülettel a szokásos, kezelhető bosszúságokon (kommunikáció, dobhangzás, no és a pontos kezdés rendszeres cserbenhagyása) is úrrá lesznek, bármilyen összevetésben gólhelyzetbe kerülnek, és győztes pillantást vethetnek a tekintetükre vadászó, csillogó szemekbe.
